Tisztelt Professzor úr!
Kérem, engedje meg, hogy kéretlenül is hozzászóljak az Önnel készült Hetek-interjúhoz. Bár nem vagyok tagja miniszterelnöki tanácsadó testületeknek, változáskezelési tanácsadóként és trénerként több munkában is részt vettem, amelyek a közigazgatás fejlesztésével és a közszolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódott.
Így tagja voltam az e-kormányzat 2005 és az e-közigazgatás 2010 stratégiát író csapatnak, több ágazati fejlesztés stratégiáján dolgoztam, dolgozom az agrárium és a munkaügy területén. Trénerként pedig önkormányzatok és országos szerveztek ügyintézőinek konfliktuskezelési kompetenciáját fejlesztem.
Ha a magyar közigazgatásban szerzett tapasztalataimat össze kéne foglalni, két gondolatot emelnék ki: a cél és az eszköz szintjének teljes felcserélése; a menedzsmentismeretek és -képességek feltűnő hiánya.
Kezdjük a célokkal és eszközökkel. Az ön által említett példa, hogy „a túlsúlyos ember nem erős” jól szemlélteti. A túlsúlyos embertől drasztikusan megvonjuk a táplálékot, nyilván veszít a súlyából, azonban ha csak a táplálékot, vonjuk el tőle, veszít a munkabírásából, és nagy esélye van, hogy ha megint táplálékhoz jut, nagyobb túlsúlyt szed fel, mint a kiinduló állapot. A rendeletekkel, összevonásokkal kierőszakolt kisebb közigazgatás nem jelent hatékonyabb közigazgatást, új feltételek mellett nagyobbra hízhat, mint amilyen volt. A túlsúly problémája esetében szerintem a cél nem a kisebb súly elérése, hanem az egészségesebb, hatékonyabb, nagyobb teherbírású ember. Ehhez egyetlen út az életmódváltás, amibe a mozgás, az egészséges táplálkozás és a gondolkodás megváltozása tartozik. Azt gondolom, hogy a kisebb közigazgatástól azt várni, hogy hatékonyabb lesz utópia. Változáskezelési tanácsadóként volt lehetőségem megtanulni és tapasztalni, hogy egy bármekkora szervezet tartós változása a szervezet tagjainak változásából származik, új szervezeti ábrák és működési szabályzatok még nem eredményeztek pozitív változást.
A kormányzati kommunikációban sokszor hallhatjuk, a létrehozzuk, megváltoztatjuk, reformáljuk a szavakat és szinonimáikat. Azonban ezekhez a legritkább esetben tartoznak igazi célok. A megszorítások a konvergencia program végrehajtását szolgálják, ami az euró bevezetését szolgálja, de hogy az euró bevezetése miért cél, és ki tűzte ki ezt a célt, és miért is kell ez nekünk, erről már csak igen keveseknek van fogalma. Hasonló történet az egészségügyi reform. Mi is annak a célja? Az egészségügyi kassza rendbetétele? Ez persze cél lehet egy politikusnak, de egy állampolgár, az EU egyik legbetegebb országában gyógyulni akar, vagy ha már kicsit gondoskodóbb típus, nem akar megbetegedni. Erről azonban nem volt szó a reform kapcsán. Nincs több tornaóra az iskolában, nincs egészségesebb gyermek és üzemi étkeztetés, a sportolási lehetőségek gyatrák, egy egyszerű szűrővizsgálat órákba kerül, amit a mai foglalkoztatási viszonyok nem mindenkinek tesznek lehetővé. Az egészségügyi reform célja, véleményem szerint az egészségesebb emberek, és ha szükséges, a gyorsabb gyógyulás. Lehet, hogy ennek eszköze a vizitdíj és társai, de az összefüggést nehéz kimutatni.
A kormányzati célok megválasztásának két legitim módja van, a parlamenti választások és az érintettek partnerségére épülő egyeztetések. Az elmúlt évek során mindkettő hatalmas léket kapott. A választásokról kiderült, hogy csak színjáték, a partnerség pedig jó esetben formalitásként működik. Az uniós források felhasználásának megtervezésekor lehetősége volt a kormányzatnak a választási fiaskó helyrehozatalára, az országgal közös jövőkép és célrendszer kialakítására, az érintettek elkötelezettségének kiépítésére. Nem történt meg. Az uniós források köre emelt bürokratikus és átláthatatlan folyamatok és intézményrendszer mára a kormányt döntéseinek végrehajtásában akadályozzák. A leghátrányosabb kistérségek célzott programjában közel egy éve húzódik, az elkülönített forrásokról szóló döntés, amit az ágazatok köré szervezett operatív programok irányító hatóságai akadályoznak.
A professzor úr külön is említi az elektronikus közigazgatást, a jobb életminőséget támogató eszközként. Sajnos az elektronikus kormányzati fejlesztések is célként kerültek megfogalmazásra a legtöbb fejlesztési dokumentumban. Az általunk készített e-közigazgatás 2010 stratégia igyekszik eszközként kezelni az elektronikus fejlesztéseket, de mivel a hazai közigazgatás reformjának és fejlesztésének nincs konszenzuson alapuló stratégiája, ezért saját munkánkat nem tudtuk illeszteni. A közigazgatást ötletszerű, rendszerint ágazati érdekek mentén kialakult döntések formálják. Az elektronikus közigazgatás hatékonysága azonban épp az ágazati határok lebontásában, az intézmények együttműködésében rejlik. Ágazati tagoltságban csak a meglévő folyamatokat gyorsítja, és tovább növeli az ügyfelekre áthárított ügyintézés mennyiségét.
Az elektronikus közigazgatás a közigazgatás hatékonyságának növelésének eszköze, a fogyókúra egyik lehetősége, ennek azonban a technikai fejlesztéseken kívül két feltétele van: az állampolgárok és vállalkozások igényei, problémái által vezérelt folyamatok, valamint a közigazgatáson belüli együttműködés.
A két feltétel magyarázata már átvisz a menedzsmentismeretek és kompetenciák hiányához. A közigazgatási menedzsment működésének és sikerének első feltétele, hogy a menedzsmentnek legyen missziója. Ez a misszió pedig nem lehet más, mint az állampolgárok és vállalkozások igényeinek kiszolgálása és problémáinak megoldásában való közreműködés.
Ma egy gyermek születésekor a közigazgatás által a családra rótt feladatok átlagban négy munkanapot vesznek igénybe Magyarországon. Ez évi 100 ezer gyerek születése esetén 400 ezer munkanapot jelent. Ugyanez a feladat Írországban nulla percre csökkent az elektronikus közigazgatás eszközével és az együttműködéssel. Az államigazgatás létszáma, az intézmények száma nem csökkent, csak a folyamatból kihagyták a családot, az ügyet a szervezetek átadják egymásnak. Azt gondolom, hogy hasonló, akár reformnak nevezett intézkedések esetén a hazai állampolgárok sem lennének reformellenesek. Hasonló dolgot csináltak Belgiumban az egészségbiztosítás, Finnországban a felsőoktatási ösztöndíjak terén.
Az ír, belga, finn és egyéb közigazgatási menedzserek döntéseikben azt az egyszerű tényt vették alapul, hogy a közigazgatás hatékonyságának növelése az állampolgári és vállalkozói ügyintézési folyamatok drasztikus egyszerűsítésében, csökkentésében érhető el. Az állampolgároktól nem várható el, hogy ismerjék a közigazgatási intézmények kusza rendszerét, feladatmegosztását. Ezzel a tudással a közigazgatás menedzsereinek kell rendelkezniük. Az állampolgár és vállalkozás saját feladatának, problémájának megoldásával kell foglalkoznia. Vannak országok, például Anglia, ahol már ebben a problémamegoldásban is jelentős segítséget kaphatnak azok, akik ezt igénylik. Az ügyféloldali folyamatok feltárása, egyszerűsítése, a problémamegoldásban való közreműködés jelenti a szolgáltató államot, nem pedig a meglévő, kusza folyamatok elektronizálása.
A hazai közigazgatási menedzsment missziója az állampolgárok és vállalkozások szolgálata helyett a szervezet, intézmény hatáskörének erősítésére, védelmére terjed ki. A misszió nélküli rendszerben csak utasításokkal, rendeletekkel lehet kormányozni, nem mennek a dolgok olajozottan, ha a politikusok holt súlynak, sőt sokszor ellenségnek tartják a közigazgatást, holott csak saját alacsony menedzsmentképességeik gátolják a szervezet működését.
A hazai közigazgatás célja, menedzsmentje, struktúrája válságban van. A jelenlegi öncélú, intézmény- és jogcentrikus működés gátja az állampolgárok és vállalkozások működésének. A közigazgatás által tervezett és kivitelezett fejlesztések hatásai elmaradnak a várakozásoktól, sokszor például a leghátrányosabb kistérségekben, szegregált csoportoknál tovább növelik a leszakadást.
Azt gondolom, ebből a helyzetből a kiút nem a személyekhez kötött várakozás hamis illúziója. Hibásnak tartom, hogy a tudomány, a szakma képviselői tudásukat nem a köz céljai, hanem személyek karrierje érdekében használják fel. Az első lépés a célok megfogalmazása lehet, amihez a személyek is csatlakozhatnak, és nem fordítva. A rendszerváltást követően újra meg kell fogalmazni a közigazgatás célját és meghatározni menedzsment rendszerét. Ezt a lépést azonban épp a mai közigazgatási menedzsment ellenében és nem érdekében kell megtenni, mert az torzítja a célokat
Ha a magyar közigazgatásban szerzett tapasztalataimat össze kéne foglalni, két gondolatot emelnék ki: a cél és az eszköz szintjének teljes felcserélése; a menedzsmentismeretek és -képességek feltűnő hiánya.
Kezdjük a célokkal és eszközökkel. Az ön által említett példa, hogy „a túlsúlyos ember nem erős” jól szemlélteti. A túlsúlyos embertől drasztikusan megvonjuk a táplálékot, nyilván veszít a súlyából, azonban ha csak a táplálékot, vonjuk el tőle, veszít a munkabírásából, és nagy esélye van, hogy ha megint táplálékhoz jut, nagyobb túlsúlyt szed fel, mint a kiinduló állapot. A rendeletekkel, összevonásokkal kierőszakolt kisebb közigazgatás nem jelent hatékonyabb közigazgatást, új feltételek mellett nagyobbra hízhat, mint amilyen volt. A túlsúly problémája esetében szerintem a cél nem a kisebb súly elérése, hanem az egészségesebb, hatékonyabb, nagyobb teherbírású ember. Ehhez egyetlen út az életmódváltás, amibe a mozgás, az egészséges táplálkozás és a gondolkodás megváltozása tartozik. Azt gondolom, hogy a kisebb közigazgatástól azt várni, hogy hatékonyabb lesz utópia. Változáskezelési tanácsadóként volt lehetőségem megtanulni és tapasztalni, hogy egy bármekkora szervezet tartós változása a szervezet tagjainak változásából származik, új szervezeti ábrák és működési szabályzatok még nem eredményeztek pozitív változást.
A kormányzati kommunikációban sokszor hallhatjuk, a létrehozzuk, megváltoztatjuk, reformáljuk a szavakat és szinonimáikat. Azonban ezekhez a legritkább esetben tartoznak igazi célok. A megszorítások a konvergencia program végrehajtását szolgálják, ami az euró bevezetését szolgálja, de hogy az euró bevezetése miért cél, és ki tűzte ki ezt a célt, és miért is kell ez nekünk, erről már csak igen keveseknek van fogalma. Hasonló történet az egészségügyi reform. Mi is annak a célja? Az egészségügyi kassza rendbetétele? Ez persze cél lehet egy politikusnak, de egy állampolgár, az EU egyik legbetegebb országában gyógyulni akar, vagy ha már kicsit gondoskodóbb típus, nem akar megbetegedni. Erről azonban nem volt szó a reform kapcsán. Nincs több tornaóra az iskolában, nincs egészségesebb gyermek és üzemi étkeztetés, a sportolási lehetőségek gyatrák, egy egyszerű szűrővizsgálat órákba kerül, amit a mai foglalkoztatási viszonyok nem mindenkinek tesznek lehetővé. Az egészségügyi reform célja, véleményem szerint az egészségesebb emberek, és ha szükséges, a gyorsabb gyógyulás. Lehet, hogy ennek eszköze a vizitdíj és társai, de az összefüggést nehéz kimutatni.
A kormányzati célok megválasztásának két legitim módja van, a parlamenti választások és az érintettek partnerségére épülő egyeztetések. Az elmúlt évek során mindkettő hatalmas léket kapott. A választásokról kiderült, hogy csak színjáték, a partnerség pedig jó esetben formalitásként működik. Az uniós források felhasználásának megtervezésekor lehetősége volt a kormányzatnak a választási fiaskó helyrehozatalára, az országgal közös jövőkép és célrendszer kialakítására, az érintettek elkötelezettségének kiépítésére. Nem történt meg. Az uniós források köre emelt bürokratikus és átláthatatlan folyamatok és intézményrendszer mára a kormányt döntéseinek végrehajtásában akadályozzák. A leghátrányosabb kistérségek célzott programjában közel egy éve húzódik, az elkülönített forrásokról szóló döntés, amit az ágazatok köré szervezett operatív programok irányító hatóságai akadályoznak.
A professzor úr külön is említi az elektronikus közigazgatást, a jobb életminőséget támogató eszközként. Sajnos az elektronikus kormányzati fejlesztések is célként kerültek megfogalmazásra a legtöbb fejlesztési dokumentumban. Az általunk készített e-közigazgatás 2010 stratégia igyekszik eszközként kezelni az elektronikus fejlesztéseket, de mivel a hazai közigazgatás reformjának és fejlesztésének nincs konszenzuson alapuló stratégiája, ezért saját munkánkat nem tudtuk illeszteni. A közigazgatást ötletszerű, rendszerint ágazati érdekek mentén kialakult döntések formálják. Az elektronikus közigazgatás hatékonysága azonban épp az ágazati határok lebontásában, az intézmények együttműködésében rejlik. Ágazati tagoltságban csak a meglévő folyamatokat gyorsítja, és tovább növeli az ügyfelekre áthárított ügyintézés mennyiségét.
Az elektronikus közigazgatás a közigazgatás hatékonyságának növelésének eszköze, a fogyókúra egyik lehetősége, ennek azonban a technikai fejlesztéseken kívül két feltétele van: az állampolgárok és vállalkozások igényei, problémái által vezérelt folyamatok, valamint a közigazgatáson belüli együttműködés.
A két feltétel magyarázata már átvisz a menedzsmentismeretek és kompetenciák hiányához. A közigazgatási menedzsment működésének és sikerének első feltétele, hogy a menedzsmentnek legyen missziója. Ez a misszió pedig nem lehet más, mint az állampolgárok és vállalkozások igényeinek kiszolgálása és problémáinak megoldásában való közreműködés.
Ma egy gyermek születésekor a közigazgatás által a családra rótt feladatok átlagban négy munkanapot vesznek igénybe Magyarországon. Ez évi 100 ezer gyerek születése esetén 400 ezer munkanapot jelent. Ugyanez a feladat Írországban nulla percre csökkent az elektronikus közigazgatás eszközével és az együttműködéssel. Az államigazgatás létszáma, az intézmények száma nem csökkent, csak a folyamatból kihagyták a családot, az ügyet a szervezetek átadják egymásnak. Azt gondolom, hogy hasonló, akár reformnak nevezett intézkedések esetén a hazai állampolgárok sem lennének reformellenesek. Hasonló dolgot csináltak Belgiumban az egészségbiztosítás, Finnországban a felsőoktatási ösztöndíjak terén.
Az ír, belga, finn és egyéb közigazgatási menedzserek döntéseikben azt az egyszerű tényt vették alapul, hogy a közigazgatás hatékonyságának növelése az állampolgári és vállalkozói ügyintézési folyamatok drasztikus egyszerűsítésében, csökkentésében érhető el. Az állampolgároktól nem várható el, hogy ismerjék a közigazgatási intézmények kusza rendszerét, feladatmegosztását. Ezzel a tudással a közigazgatás menedzsereinek kell rendelkezniük. Az állampolgár és vállalkozás saját feladatának, problémájának megoldásával kell foglalkoznia. Vannak országok, például Anglia, ahol már ebben a problémamegoldásban is jelentős segítséget kaphatnak azok, akik ezt igénylik. Az ügyféloldali folyamatok feltárása, egyszerűsítése, a problémamegoldásban való közreműködés jelenti a szolgáltató államot, nem pedig a meglévő, kusza folyamatok elektronizálása.
A hazai közigazgatási menedzsment missziója az állampolgárok és vállalkozások szolgálata helyett a szervezet, intézmény hatáskörének erősítésére, védelmére terjed ki. A misszió nélküli rendszerben csak utasításokkal, rendeletekkel lehet kormányozni, nem mennek a dolgok olajozottan, ha a politikusok holt súlynak, sőt sokszor ellenségnek tartják a közigazgatást, holott csak saját alacsony menedzsmentképességeik gátolják a szervezet működését.
A hazai közigazgatás célja, menedzsmentje, struktúrája válságban van. A jelenlegi öncélú, intézmény- és jogcentrikus működés gátja az állampolgárok és vállalkozások működésének. A közigazgatás által tervezett és kivitelezett fejlesztések hatásai elmaradnak a várakozásoktól, sokszor például a leghátrányosabb kistérségekben, szegregált csoportoknál tovább növelik a leszakadást.
Azt gondolom, ebből a helyzetből a kiút nem a személyekhez kötött várakozás hamis illúziója. Hibásnak tartom, hogy a tudomány, a szakma képviselői tudásukat nem a köz céljai, hanem személyek karrierje érdekében használják fel. Az első lépés a célok megfogalmazása lehet, amihez a személyek is csatlakozhatnak, és nem fordítva. A rendszerváltást követően újra meg kell fogalmazni a közigazgatás célját és meghatározni menedzsment rendszerét. Ezt a lépést azonban épp a mai közigazgatási menedzsment ellenében és nem érdekében kell megtenni, mert az torzítja a célokat
