Vidéken kevés a jövedelem. A vásárlóerő nem tudja fenntartani a szolgáltatásokat, nincs kereslet. A kistérségek közel felében lefelé mozgó jövedelmi spirál alakult ki, harmadában stagnál és a csak a maradékban mérhetünk növekedést. Megdöbbentő, hogy a mezőgazdasági potenciállal rendelkező térségek is a leghátrányosabbak között szerepelnek. Békési és bácskai kistérségek kerültek a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását szolgáló programba.
A mezőgazdasági jövedelmek növelése érdekében a vidék fejlesztését szolgáló terv a termelés hatékonyságát támogatta. Azonban a tények azt mutatják, hogy új gépek, eszközök és az évente kifizetett közel 400 milliárd forint közvetlen termelői támogatás sem elegendő a negatív folyamatok megállítására. A jövedelem nélküli vidék jelentős terheket ró az államra és így az adófizetőkre. Az alacsony vásárlóerő bezárt vasúti szárnyvonalakat, patikákat, postákat, munkanélküliséget, rossz egészségi állapotot, elöregedő falvakat jelent. Az ilyen térségeket csak nagy befektetések árán lehet újraéleszteni.
Tehát kiemelten fontos hogy a mezőgazdáság még több jövedelmet termeljen és a termelt jövedelem helyben kerüljön elköltésre.
A mezőgazdaság jövedelmének növelését a politika reflexszerűen a támogatások növelésével veti össze, illetve próbálja kezelni. Holott a termelés fő jövedelmi forrása, fő finanszírozója nem az állam, hanem a fogyasztók. A fogyasztók napi szintű döntéseikkel finanszírozzák a élelmiszer értékláncon keresztül a termelőket, az egyes mezőgazdasági ágazatokat.
A hazai termelők jelenleg évi 2000 milliárd forint árbevételt érnek el a legális gazdaságban. A hazai fogyasztók azonban évi 3200 milliárd forintot költenek élelmiszerre és 1000 milliárd forintot mezőgazdaság által előállított más termékekre. A kettő közötti árkülönbözet évi 2300 milliárd forint. Az árkülönbözet tartalmazza az élelmiszeripar és a kereskedelem hozzáadott értékét és költségét. Azonban a költségek levonása után is marad mintegy 1500 milliárd forintos hazai fogyasztói piac, ami a mezőgazdasági jövedelem növekedés valódi tartaléka. Ehhez társulhatnak a potenciáli export piacok, amelyek becslésére nem vállalkozom, de ha a nagy hozzáadott értékkel bíró niche piacokat veszem alapul kb. hasonló mértékben szerepelhet.
A 400 milliárdos támogatási kerete növelése korlátos, és egy 10%-os növekedés sem jelent a vidék jövedelemi pozíciójában jelentős változást. Az 1500 milliárdos piac mondjuk 50%-ának megcélzása azonban 750 milliárd árbevétel növekedést jelent, amit a teljes mezőgazdasági árbevétel harmada.
A kézenfekvő lehetőséget azonban komoly akadályok zárják el jelenleg a termelők elől:
- A fogyasztói piac ismeretének hiánya. A hazai mezőgazdaság még mindig a megtermelt áru eladásával fogalakozik, nem pedig a fogyasztói igények feltérképezésével és kiszolgálásával. A jelentős élelmiszer kínálat mellett sikerült a friss termékek körében ellátási hiányt kialakítani a nagyvárosokban, csökkentve például a zöldség és gyümölcs fogyasztást.
- A termelők alacsony érdekérvényesítő képessége az élelmiszer értékláncban. A termelők nem részesednek az élelmiszeripar és a kereskedelem profitjából. A dán agármodell lényege, hogy a termelési árbevétel mellett a termelők az élelmiszerlánc további fázisainak profitjából is részesednek, így jelentősen növelve a vidéki jövedelmet.
- Túl hosszú az élelmiszer értéklánc a termelők és a fogyasztók között, ezzel is csökkentve a termelői jövedelmet.
- A befektetésre alapult mezőgazdasági termelés a gyors megtérülésre és alacsony kockázatra épít, így kerüli a nagyobb hozzáadott értéket elváró niche piacokat.
- A helyi gazdaságból is kiszorultak a helyi termelők, hosszabbítva az élelmiszerláncot és növelve a környezeti terhelést.
Az akadályok felszámolásához a termelők leginkább tanácsokat kapnak. A szövetkezés, mint megoldás persze lehetőség, de forrás, tudás és stratégiák nélkül nem járható út. Fontos lenne, hogy a stratégia célként kerüljön megfogalmazásra egyrészt a termelői jövedelem növelése, másrészt a fogyasztói költésből való minél nagyobb termelői részesedés elérése.
A támogatásoknak, valamint a hozzájuk kapcsolód szabályozási, vállalkozási környeztetnek pedig ezt a kettős célt kéne szolgálniuk. Azzal tudunk eredményeket elérni, ha a fejlesztési támogatások nem csak a termelés hatékonyságát szolgálják, hanem a fogyasztói piacból való részesedés növelését.
Tehát kiemelten fontos hogy a mezőgazdáság még több jövedelmet termeljen és a termelt jövedelem helyben kerüljön elköltésre.
A mezőgazdaság jövedelmének növelését a politika reflexszerűen a támogatások növelésével veti össze, illetve próbálja kezelni. Holott a termelés fő jövedelmi forrása, fő finanszírozója nem az állam, hanem a fogyasztók. A fogyasztók napi szintű döntéseikkel finanszírozzák a élelmiszer értékláncon keresztül a termelőket, az egyes mezőgazdasági ágazatokat.
A hazai termelők jelenleg évi 2000 milliárd forint árbevételt érnek el a legális gazdaságban. A hazai fogyasztók azonban évi 3200 milliárd forintot költenek élelmiszerre és 1000 milliárd forintot mezőgazdaság által előállított más termékekre. A kettő közötti árkülönbözet évi 2300 milliárd forint. Az árkülönbözet tartalmazza az élelmiszeripar és a kereskedelem hozzáadott értékét és költségét. Azonban a költségek levonása után is marad mintegy 1500 milliárd forintos hazai fogyasztói piac, ami a mezőgazdasági jövedelem növekedés valódi tartaléka. Ehhez társulhatnak a potenciáli export piacok, amelyek becslésére nem vállalkozom, de ha a nagy hozzáadott értékkel bíró niche piacokat veszem alapul kb. hasonló mértékben szerepelhet.
A 400 milliárdos támogatási kerete növelése korlátos, és egy 10%-os növekedés sem jelent a vidék jövedelemi pozíciójában jelentős változást. Az 1500 milliárdos piac mondjuk 50%-ának megcélzása azonban 750 milliárd árbevétel növekedést jelent, amit a teljes mezőgazdasági árbevétel harmada.
A kézenfekvő lehetőséget azonban komoly akadályok zárják el jelenleg a termelők elől:
- A fogyasztói piac ismeretének hiánya. A hazai mezőgazdaság még mindig a megtermelt áru eladásával fogalakozik, nem pedig a fogyasztói igények feltérképezésével és kiszolgálásával. A jelentős élelmiszer kínálat mellett sikerült a friss termékek körében ellátási hiányt kialakítani a nagyvárosokban, csökkentve például a zöldség és gyümölcs fogyasztást.
- A termelők alacsony érdekérvényesítő képessége az élelmiszer értékláncban. A termelők nem részesednek az élelmiszeripar és a kereskedelem profitjából. A dán agármodell lényege, hogy a termelési árbevétel mellett a termelők az élelmiszerlánc további fázisainak profitjából is részesednek, így jelentősen növelve a vidéki jövedelmet.
- Túl hosszú az élelmiszer értéklánc a termelők és a fogyasztók között, ezzel is csökkentve a termelői jövedelmet.
- A befektetésre alapult mezőgazdasági termelés a gyors megtérülésre és alacsony kockázatra épít, így kerüli a nagyobb hozzáadott értéket elváró niche piacokat.
- A helyi gazdaságból is kiszorultak a helyi termelők, hosszabbítva az élelmiszerláncot és növelve a környezeti terhelést.
Az akadályok felszámolásához a termelők leginkább tanácsokat kapnak. A szövetkezés, mint megoldás persze lehetőség, de forrás, tudás és stratégiák nélkül nem járható út. Fontos lenne, hogy a stratégia célként kerüljön megfogalmazásra egyrészt a termelői jövedelem növelése, másrészt a fogyasztói költésből való minél nagyobb termelői részesedés elérése.
A támogatásoknak, valamint a hozzájuk kapcsolód szabályozási, vállalkozási környeztetnek pedig ezt a kettős célt kéne szolgálniuk. Azzal tudunk eredményeket elérni, ha a fejlesztési támogatások nem csak a termelés hatékonyságát szolgálják, hanem a fogyasztói piacból való részesedés növelését.
