átkeretezés

Az elmúlt időszakban számos vélemény és javaslat látott napvilágot a változatlan KAP működtetéstől, a termelői támogatások megszüntetéséig. Egyelőre egy biztos pont van, amire a hazai elképzeléseket építhetjük, hogy a csatlakozáskor megismert és sokak által várt szabályozási és támogatási rendszer azonos formában nem marad fenn.

Sokan gondolhatják, hogy részben a kiszámíthatóság és az állandóság reményében csatlakoztunk az EU-hoz, fogadtuk el a közös politikákat, amelyet mostanra a folyamatos változás jellemez. A mostani változás számos lehetőséget is tartogat a hazai gazdálkodók, a vidéken élők  és a fogyasztók részére, hiszen most már mi is teljes joggal veszünk részt a KAP alakításában. Ahhoz azonban, hogy saját érdekeinket sikerrel tudjuk képviselni az Uniós tárgyalásokon, először nemzeti szinten kell közösen felvállalható álláspontot kialakítani.

A II. világháború után, a KAP korai szakaszában, a fókusz az élelmezésbiztonságon volt, erős hangsúllyal a termelés támogatására. Majd a cél fokozatosan eltolódott atowards income support. jövedelemtámogatás irányába. Jelenleg egy alapvető átalakulás határán vagyunk, nevezetesen a piacfejlesztésén, mely az európai mezőgazdaságra és kertészetre fókuszál, további lépésekkel kombinálva a termelés fenntarthatóságának elérése érdekében, amely egyre szorosabban összekapcsolódik a társadalmilag elvárt értékekkel. A KAP nem csak támogatáspolitikai, hanem magában foglalja az agrárszabályozás és vidékpolitika meghatározó elemeit is.

Az EU csatlakozás nem hozott jelentős változást a hazai agrár- és vidékpolitika területén. Továbbra is a stratégiai nélküli, követő politikai stílus uralkodott, amely egyrészt a már jelentkezett problémák kezelését, valamint a politikai elvárások, lobbi érdekeknek való megfelelést jelentette. A politika és a közigazgatás kompromisszumos célja az agrárbéke megteremtése és fenntartása volt, amely fontos szempont, de nem jelent stratégiai fejelődés sem a mezőgazdaság, sem a vidék életében.

A kompromisszumos békepolitika eredményére a vidékpolitikai területén a leszakadó térségek, a vidéki szegénység növekedése, a helyben maradó jövedelem csökkenése, és a lokális gazdaság és önellátásra termelés térvesztése. A mezőgazdaság területén pedig a termelés és árbevétel csökkenés, az egyoldalú utópisztikus gazdaságfejlesztési kísérletek, a felbomlott ágazati egyensúlyok, a szigetszerű, szinergiára nem képes fejlesztések, a hazai fogyasztói piac elvesztése és a folyamatos vidéki tőkevesztés. Nyílván a felsorolt eredmények egyoldalúak, sajnos azonban a 2010-es választási eredmények igazolják állításomat. Az eredményekhez hozzátartozik, hogy a mindezt az EMVA pénzek több mint 60%-nak (800 milliárd forint) és a folyamatosan növekvő földalapú jövedelempótló támogatásokkal együtt sikerült elérni.

A békepolitika kísérletet sem tett a vidék gazdaságszerkezetének kialakítására. A rendszerváltást követő intézkedések jelenős szerkezeti átalakulást, illetve gazdaság szerkezet megszüntetést jelentettek vidéken. Az új gazdaságszerkezet kialakítására azonban igen kevés fejlesztés irányult.

A békepolitika jelszava a hatékony mezőgazdasági termelés volt, amely a rendszer egyetlen elemére koncentrált. A tőkére, hektárra, vagy támogatásra vetített hatékonyság a településnek illetve, illetve a lakosoknak automatikusan nem jelent jövedelmet. Ennek bizonyítékát láthatjuk a leghátrányosabb kistérségekben, amelyek egy része kiváló mezőgazdasági területeken (pl. Mezőkovácsháza) van, de a térségen kívüli földtulajdonosok és földbérlők csak napszámban „foglalkoztatják” a helyi lakosokat.

Hasonló jelszó volt, a termelői támogatás növekedése és a hazai mezőgazdaság hátrányának az EU régi tagországainak magasabb támogatási arányából való levezetése. A kevesebb támogatás tény, azonban a képletből kimaradt, hogy az EU régi tagországainak gazdaságszerkezeti fejlődése következtében az ottani gazdák az élelmiszeripar és a kereskedelem profitjából is részesednek. Ez a részesedés több mint a hektár alapú támogatás. Ezen túl nem köt le erőforrásokat az eladás megszervezése és az eladásból származó kockázatok (pl. nem fizetés) kezelése, finanszírozása.

Az EU közös politikájának alakítása előtt fontos lenne rögzíteni, hogy nem pusztán hatékony mezőgazdasági termelésre és élelmiszeriparra törekszünk, hanem a hazai vidéknek versenyképes, fogyasztó centrikus és fenntartható agrár- és élelmiszergazdaságra van szüksége, amely hozzájárul a vidéki gazdaság, társadalom és környezet fejlődéséhez, lehetőségeinek kihasználásához.

Az agrártermelés fejlesztésének helyes politikája a meglévő természeti erőforrások fenntartható kihasználása mellett a vidék társadalmi és gazdasági erőforrásait is figyelembe veszi. Az agrártermelés versenyképességének növelése a békepolitikával ellentétben nem csökkentheti a vidéki erőforrások, köztük a társadalmi és gazdasági erőforrások versenyképességét, hanem segít annak megőrzésében, fejlesztésében.

A nemzeti agrár- és vidékpolitika KAP felé is érvényesítendő főbb céljait három pontban kéne összefoglalni:

▪         vidéki jövedelem növelése;

▪         környezeti erőforrások tervszerű felhasználása és védelme;

▪         biztonságos, egészséges élelmiszer a fogyasztóknak.

Mindhárom cél eléréséhez szükséges a KAP-ban való részvétel, a nemzeti szabályozás és az állami szerepvállalás újragondolása.

A KAP reform anyagai megfogalmazzák, hogy az agrártermelés, az élelmiszergazdaság, a kereskedelem közös láncolatában, az élelmiszerláncban működő gazdálkodókat elsődlegesen a fogyasztók finanszírozzák. Vagyis a támogatás centrikus nemzetpolitikákat fel kell, hogy váltsa a fogyasztó, termelő és vidék centrikus politika.

A fogyasztók az élelmiszervásárláskor meghozott döntésükkel meghatározzák az áruk előállításában részt vett vállalkozások bevételeit. A hazai mezőgazdasági termelés finanszírozásnak jelentős tartalékai vannak a fogyasztói piacokon.

Az agrárpolitikának részekeként, a vidéki tréségek jövedelmének növelése érdekében szükséges a földbirtokpolitika módosítása is. A jelenlegi földbirtokpolitika fenntartása mellett a térségekből kiáramló jövedelmek miatt, az elszegényedő térségek kezeléshez (pl. segélyek, fejlesztések) további jelentős nemzeti forrásokra lenne szükség.

A termékpályák szervezésével, illeszkedő fejlesztésekkel növelhető a hazai termelők és feldolgozók fogyasztói igényeket kiszolgáló, magas hozzáadott értékű termékeinek előállítása, piacra juttatása. A szereplőnek folyamatosan ismernie kell a hazai, az EU és a nemzetközi piacok meghatározó fogyasztói célcsoportjaink igényeit, a fogyasztói szokások változását, a trendeket.

Az agrárszakigazgatás kiemelt feladatai közé tartozik, hogy az élelmiszerlánc hazai szereplőit, kiemelten a termelőket segítse az eredményekből való részesedésben a közigazgatási és a hatósági feladatok ellátásával, a termékpályák átláthatóvá tételével, a termékpályák szervezésével, piaci információk és előrejelzések biztosításával, oktatási, tanácsadási szolgáltatások nyújtásával, valamint az EU-s és hazai támogatási források kereteinek alakításával.

A versenyképes gazdálkodáshoz szükséges a termelők együttműködése, amely azonban tőke és feldolgozóipari tulajdon hiányában nem elegendő az EU tagországok szövetkezeti hálózataival való versenyzéshez.

A vidéki jövedelem növelése érdekében a termelői támogatások kereteit is a fenti alaplevek mentén kell kialakítani. Fontos, hogy a jövedelem pótló támogatások ténylegesen a vidéki térségekben maradjanak és ne állják útját a piacról megszerezhető jövedelmek növelésének.

A KAP keretein belül működő fejlesztéspolitikának szolgálnia kell élelmiszerláncok termelői részvételének növelését és a vidéki jövedelemre hatással bíró termelés és feldolgozás hatékonyságának növelését. Kiemelten kell kezelni a lokális gazdaságszerkezet kialakulásának biztosítását.

A KAP keretein belül és nemzeti szabályozással biztosítani kell, a környezteti erőforrások megóvását, tervszerű felhasználását. A meglévő erőforrások első célt támogató felhasználása mellett (pl. öntözés fejlesztése, Natura2000) biztosítani az erőforrások hosszú távú megőrzését is. A keretek kialakításánál fontos, képviselendő szempont, hogy az érintett termelők ne önállóan próbálják kezelni az erőforrás védelméből eredő piaci hátrányt, hanem szervezett formában kapjanak segítséget, szolgáltatást az előnyök megtalálására, kihasználására.

Az agrártermelés és élelmiszergazdaság technológiájának és működésük és környezetük szabályozásának biztosítania kell, hogy a fogyasztókhoz kerülő élelmiszerek egészségesek legyenek. Az élelmiszerbiztonság ellenőrzésével a közigazgatás is elősegíti, hogy a piacon elérhető élelmiszerek eredete és beltartalma ismert legyen, a fogyasztók megbízhassanak a termelők, feldolgozók és kereskedők által nyújtott információkban.

A szabályozás és fejlesztés mellett a fogyasztókat is be kell vonni a rendszerbe. Az alapoktatástól kezdve az élelmiszerekkel kapcsolatos alapismeretek elsajátításával, a közétkeztetés és a marketing eszközeivel konkrét célcsoportokat megcélozva növelni kell az egészséges és tudatos táplálkozás iránti igényt. A végső döntés a fogyasztóké, de a biztosítani kell a döntéshez szükséges tudást és információkat.

A hármas cél következetes képviselete lehetőséget ad a KAP előnyeinek (erőforrásainak) és terheinek átgondolására a hazai gazdálkodók és vidék szemszögéből. Valamint biztosítja, hogy a hazai és EU szabályozás, állami szolgáltatások és a támogatás politika szinergikus hatásai érvényesüljenek.